Základná škola s MŠ s VJM v Tomášikove

Základná škola s MŠ s VJM v Tomášikove

Hlavná 4-5
92504 Tomášikovo
IČO: 36090361

Informácie o inštitúcii Základná škola s MŠ s VJM v Tomášikove

Alapiskolánk története az újraindítástól napjainkig

 

A Szlovák Nemzeti Tanács 1944. szeptember 6-án hozott rendeletében elrendelte a magyar iskolák megszüntetését, a magyar egyesületek feloszlatását és megtiltotta a magyar nyelv használatát az élet minden területén.Ennek következtében 1945 – 48 között Tallóson és Vezekényen is csak szlovák iskola működött. A magyar iskolakötelesek 4 évig voltak kirekesztve az anyanyelvi oktatásból.1948. szeptemberében került a tallósi állami iskolához Wilvéber Lajos volt pusztafödémesi kántortanító, aki 1949 februárjától májusig gyűjtötte össze a magyar tanulókat. 58-an íratkoztak magyar osztályba, márciusban hazatértek a Csehországba kitelepített magyarok is, köztük 32 tanköteles.Az 1949/50-es tanévben a vezekényi iskolában 196-an tanulnak szlovák-, 76-an pedig magyar osztályban. 1950/51-ben megalakul a magyar tannyelvű Nemzeti Iskola, 2 szlovák és 2 magyar osztállyal.Tallóson írásos dokumentum csak az 1949/50-es tanévből maradt fenn : a Nemzeti Iskola 1.-2. évf.-ban Michal Gremeň, 4.-5. évf.-ban Priczell Izabella az osztálytanító. Vörös János plébános feljegyzései alapján 2 osztály a grófi kastélyban kapott helyet és bennük váltakozó tanítás folyt délelőtt – délután. Az 50/51-en tanévben az igazgató Gremeň Mihály :

I.osztály - Gremeň Mihály

II. – IV. osztály - Papp Endre majd Somogyi Erzsébet

III. osztály - Kapucza Etel

V. osztály - Szarka Alajos majd Somogyi Erzsébet

Az 1951/52-en tanévben a Nemzeti Iskola (1.-5.) mellett működni kezd a Középiskola is.

I.A - Leitner MatildI - 6.évfolyam

I.B - Selecký Olga - 6. évfolyam

II.– Wilvéber Lajos – igazgató – 7.-8. évfolyam

Az osztályok létszámáról nincs tudomásunk, ezeket csak az 1952/53-as tanévtből ismerjük : ekkor a Középiskola I.A osztályában Pék Lajos 50 fiút, Leitner Matild az I.B-ben 37 lányt tanított. A II. osztályban Selecký Olga 47 tanulóval dolgozott. Ezek a magas számok a kor magyar pedagógusainak hihetetlen fokú áldozatvállalásáról tanúskodnak.Az 1953/54-es tanévből az új szocialista iskolatörvény értelmében összevonták a nemzeti (1.-5.) és a középiskolákat (6.-8.).Megalakult a Tallósi Nyolcéves Középiskola. Igazgatója Wilvéber Lajos, pedagógusai : Ágh Erzsébet, Somogyi Erzsébet, Tánczos Erzsébet, Leitner Matild, Kapucza Etelka, Blázsovits Imre, Selecky Olga, Pék Lajos és Rigó Mária. A tanulók száma 258.Az 1954/55-ös évet az iskola 9 osztállyal és 10 tanítóval kezdte. Új tanítónők : Koller Anna és Brachna Anna. Ettől kezdve van igazgatóhelyettesi tisztség is az iskolában. Az első Pék Lajos volt. A tanulók létszáma ebben a tanévben : 258.

Ez a létszám folyamatosan emelkedett a következő tanévekben :

1955/56 : 299 tanuló

1956/57 : 295 tanuló

1957/58 : 331 tanuló

1958/59 : 332 tanuló

1959/60 : 353 tanuló.

Alapfokú Kilencéves Iskola ( 1961-1982)

Az 1961/62-es tanévben az iskola beköltözhetett az új 18 tantermes iskolába. Ettől kezdve minden osztály egy műszakban tanulhatott, megszűnt a váltakozó tanítás. 1961. júliusában 42 évnyi munka után nyugalomba vonult Wilvéber Lajos igazgató és a helyére Sókszelőcéről Baji Ferencet nevezték ki.Az új tanév 14 osztállyal és 16 tanítóval indult. Neveik : Chemez Jenőné, Bajiné Boros Mária, Kubik Rozália, Fűzék Erzsébet, Šebo Andrásné, Varga Lipót, Krecskó Valéria, Hegedűs Istvánné, Klimek Erzsébet, Gágyor József, Fekete Erzsébet, Szarka Alajosné, Mézes Etelka, Hetényi Irén és Krüger Gyuláné.A tanulók száma 428.

Az 1962/63-as tanévben a tanulók száma 441, 1963/64-ben 458- ez lett a tallósi csúcslétszám. 1964/65-ben 455, 1965/66-ban 447, 1966/67-ben 456, 1967/68-ban 416 és azóta folyamatosan csökkent a mai évi 180-190 közti tanulólétszámig.

 Az 1969/70-es tanévtől a tanítási hét ötnapos. A tantestület tagjai ekkor : Baji Ferenc igazgató Tóth Piroska ig. helyettes. Tanítók : Baji Ferencné, Czajlik Andrasné, Krecskó Valéria, Krecskó Károlyné, Egri Lászlóné, Hegedűs Istvánné, Szabó Béla, Szabó Béláné, Czajlik András, Cservenka Károlyné, Czajlik Pál, Varga Lipót, Kozák Mária, Gágyor József, Cservenka Károly, Peller Zsuzsanna osztályfőnökök, valamint Rigó Mária és Lénárt Nándorné. Pionírvezetőként működik Ürge Mária tanítónő.

Az 1972/73-as tanévben 2 speciális osztályt nyit az iskola a roma származású tanulók felzárkóztatására. Pedagógusai : Hegedűs Gizella és Szabó Magdaléna.

Az 1973/74-es tanévbtől ig. helyettes Cservenka Károlyné.

Az 1974/75-ös tanévben 15 osztállyal és 21 tanerővel működött az iskola. Ettől több osztálya nem volt az iskolának sem előtte, sem utána.

A pedagógusok névsora ebben az évben :

Baji Ferenc igazgató, Cservenka Károlyné ig. helyettes

Osztályfőnökök : Baji Ferencné, Krecskó Valéria, Krecskó Károlyné, Egri Lászlóné, Szabó Béla, Hegedűs Istvánné, Szabó Béláné, Hagony Gyuláné, Varga Lipót, Cservenka Károly, Šťavnicky Istgvánné, Klimek Istvánné, Kulcsár Endréné, Czajlik Pál, Pék Éva. További pedagógusok : Ábrahám Károlyné, Rigó Mária, Šťavnicky István és Hagony Gyula, aki ekkor tölti katonaidejét. Tanulók száma : 338.

Az 1979/80-as tanévben 14 osztállyal, 22 tanerővel dolgozott az iskola. Új pedagógusok : Bodri György és 2 napközis nevelőnő : Neusch Tiborné és Farkas Györgyné.

Az 1981/82-es tanévtől iskolánkon tanít Kaprinay Magda tanítónő.

Nyolcéves Alapiskola

( 1982 - 1998 )

1982-től az új iskolatörvény 10 évben állapítja meg a tankötelességet, ebből 8 osztályt az alapiskolákon, kettőt a középiskolákon töltenek a tanulók. Tallósról az utolsó kilencedikesek az 1981/82-es tanévben végeztek.

Az 1983/84-es tanévben a tanulók száma 239, éppen százzal kevesebb, mint 10 évvel azelőtt. Ebben az évben távozott Varga Lipót és Bodri György, új pedagógus Trévai Erika. Tanulók száma 223.

Az 1986/87-es tanévben nyugdíjba vonult Baji Ferencné és Rigó Mária. Új elsős tanítónő Rakoncza Tiborné.

Az 1987/88-os tanévben Galántára távozik Kostolányiné Trévai Erika.

Tovább folytatódik a létszámcsökkenés.

Az 1989/90-es tanévet 8 osztállyal és 14 tanerővel kezdte az iskola. A pedagógusok közül új munkahelyre távozott Geško Milánné, új tanítónő Szabó Éva.

A tantestület ekkor : Baji Ferenc igazgató, Cservenka Károlyné ig. helyettes.

Pedagógusok : Hegedűs Istvánné, Egri Lászlóné, Szabó Béla, Cservenka Károly, Czajlik Pál, Póda Tiborné, Pék Éva és Šťavnicky Istvánné oszt. főnökök, valamint Szabó Éva, Šťavnicky István, Szabó Béláné és Kaprinay Magda.

1990. február 1-én megváltozik az iskola vezetősége. Baji Ferenc nyugdíjba vonul és tanítóként dolgozik tovább. Az új igazgatónő Cservenka Károlyné, helyettese Šťavnicky István. Távozik az iskoláról Szabó Éva, visszatér viszont Hagony Gyuláné Jókáról , ahol 4 évig tanított. A tanulók száma ebben az évben 193.

1991/92-ben visszatért Hagony Gyula Jókáról, ahol 5 évig igazgató volt. Új pedagógus az iskolán Zsigrai Frigyesné, aki 2 évig tanít itt. Távozik Szabó Béláné.

1993/94-ben egyetemre megy Gál Szilvia, helyette belép Šipeky Andrea. Nevelőcsere a napközis osztályban : Horváth Béláné és Gajdošík Jenőné.

Az 1995/96-os tanévben az iskolának van 8 osztálya 191 tanulóval, 2 napközis osztálya. Az iskolán ekkor 15 pedagógus dolgozik.

Kilencéves Alapiskola

(1998 -         )

Az 1998/99-es tanévben új vezetőséggel indult az iskola : Cservenka Károlyné nyugdíjba vonult és tanítóként dolgozott tovább. Az új igazgató Šťavnicky István lett, helyettese Hagony Gyula.

Ebben az évben 15 pedagógus tanít 189 tanulót az iskolán.

Az 1999/2000-es tanévben újra kilencedikesek is járnak az iskolába. Az új iskolatörvény értelmében minden gyermek 9 évig az alapiskolában tanul, majd 1 évig még tankötelesként vesz részt a középiskolai oktatásban.

Ebben a tanévben az iskolának 10 osztálya, 2 napközis csoportja és 16 pedagógusa volt.

A tantestület : Šťavnicky István igazgató, Hagony Gyula ig. helyettes.

Osztályfőnökök : Kaprinay Magda, Vincze Szilvia, Szabó Béla, Sándor Andrea, Šipeky Andrea, Póda Katalin, Pék Éva, Hagony Ilona, Šťavnicky Márta és Czajlik Pál. További pedagógusok : Bertalan Elvira, Szarka Katalin, Horváth Katalin és Gajdošík Mária. A tanulók száma 214.

A 2000/2001-es tanévben Bertalan Elvira távozott Galántára, helyette belépett Kelecsényi Anikó tanítónő. Tanulóink száma : 199.

2000. január 1-től a Tallósi Magyar Tanítási Nyelvű Alapiskola jogalanyi intézmény.

Igazgató : Mgr. Šťavnicky István , 

Ig.helyettes : Mgr. Hagony Gyula, 

Pedagógusok :

Mgr. Fehér Mónika, Vincze Szilvia, Szabó Béla, Ing. Szarka Katalin  Mgr. Kelecsényi Anikó, Mgr. Šipeky Andrea, Mgr. Póda Katalin, Mgr. Pék Éva, Mgr. Hagony Ilona, 

Mgr. Šťavnicky Márta, Mgr. Czajlik Pál, 

Katachéták : Kaprinay Magdaléna, Karácsony Magdaléna, 

Anyasági szabadságon :

Mgr. Kiss Zsuzsanna, PaedDr. Sándor Andrea, 

Nevelőnők : Horváth Katalin, Gajdošík Mária

Az iskola gazdasági felelőse : Vankó Edit

Az iskola titkárnője : Nagy Annamária

2003. február 1-től a Tallósi Magyar Tanítási Nyelvű Alapiskola és a Tallósi Óvoda közös intézménnyé egyesült új néven Tallósi Magyar Tanitási Nyelvű Alapiskola és Óvoda.

Tanulóink száma : 181

Igazgató : Mgr. Šťavnicky István , 

Ig.helyettes : Mgr. Hagony Gyula, 

Ig.helyettes : Monozlay Krisztina

Óvónők : Karácsony Magdaléna, Bíró Anna, Menyhárt Valéria

Pedagógusok :

Mgr. Paulovics Gabriella, Mgr.Fehér Mónika, Vincze Szilvia, Mgr. Pék Éva, PaedDr. Sándor Andrea, Mgr. Hagony Ilona, Mgr. Šťavnicky Márta, Mgr. Kelecsényi Anikó, Mgr. Šipeky Andrea, Mgr. Póda Katalin, Ing. Szarka Katalin, Mgr. Czajlik Pál, Mgr. Hagony Péter, 

Katachéták : Mgr. Bencze Attila, Kaprinay Magdaléna, Karácsony Magdaléna, 

Nevelőnők : Horváth Katalin, Gajdošík Mária

Az iskola titkárnője : Nagy Annamária

2006. szeptember 1-től a tanulók létszáma 178 , az iskola vezetősége :

Igazgató : Mgr. Šťavnicky István , 

Ig.helyettes : Mgr. Hagony Gyula, 

Ig.helyettes : Monozlay Krisztina   ovónő

 Óvónő : Prevužňák Erika

Pedagógusok :

Mgr. Paulovics Gabriella, Mgr.Fehér Mónika, Fegyveres Mónika, Mgr. Kovács Ildikó, Mgr. Pék Éva,  Mgr. Hagony Ilona, Mgr. Šťavnicky Márta, Mgr. Kelecsényi Anikó,  Mgr. Póda Katalin, Mgr. Gágyor József,  Mgr. Hagony Péter, 

Katachéta :  Karácsony Magdaléna, 

Nevelőnők : Horváth Katalin, Ing. Szarka Katalin, Bihercz Ivett

Az iskola titkárnője : Nagy Annamária

Az iskola gazdasági felelőse : Tonkó Mária

A 2007/2008-as tanévet jelentősen megváltozva kezdi az iskola. Távoztak az iskoláról Mgr.Póda Katalin, Mgr.Hagony Péter, Mgr.Kelecsényi Anikó, Bihercz Ivett és új tanerők érkeztek Karácsony Timea, Mgr.Biró Zsuzsa, Mgr.Monozlay Anikó, Szabó Gábor, Nágel Krisztina, Filó Piroska, valamint  anyasági szabadságról visszatért Mgr.Hagony Šipeky Andrea.

2008.szeptember 1-től a tanulók létszáma 168. Az iskola megbizott igazgatója Mgr.Hagony Gyula. Távozott az iskoláról az eddigi igazgató Mgr.Šťavnicky István valamint Mgr.Kovács Ildikó. Új tanerőként Mgr.Lenárt Krisztina érkezett.

Ig.helyettes: Monozlay Krisztina

Óvónők :  Venkovics Erika, Bc.Nágel Krisztina, Takács Renáta

Katachéta : Mgr.Bencze Attila, Mgr.Bíró Zsuzsa

2009.július 1-től az iskola új megválasztott igazgatója PaedDr. Csemez Henrietta, igazgató helyettes Mgr.Hagony Gyula. Távoztak az iskoláról Mgr.Lenárt Krisztina, Szabó Gábor. Szeptember 1-jén új pedagógusok érkeztek Mgr.Kiss Csilla, Mgr.Balogh Szilveszter és november 1-től Mgr.Biró Erika. 

A tanulók létszáma 152.

Az iskola minden pedagógusa szívvel-lélekkel dolgozik azért a célért, hogy tanulóinkat jó tudással, igaz emberként, humánus és sokoldalú személyiségként engedjük tovább a középiskolákba.

S kým môžete prísť do kontaktu?

Igazgató :  PaedDr.Csemez Henrietta, UK Bratislava, szak : matematika - kémia

Kde nás nájdete?

Zobrazit